Bechdel-teszt: Mitől lesz nőbarát egy mozi?

Aki az elmúlt éveket nem egy barlangban töltötte, tudja, hogy Hollywoodban, és szerencsére a mozi- és tévéiparban máshol is, trending téma a feminizmus. Valószínűleg azért, mert egyre többen elégelik meg, hogy a legsikeresebb forgatókönyvírók és rendezők mintha elfelejtették volna a nőket. Virginia Woolf 1927-ben a Saját szoba című esszéjében írta a nők irodalmi ábrázolásáról, de ma is releváns:

“Különös gondolat, hogy Jane Austenig az irodalom nagy nőalakjait nem pusztán a másik nem szemszögéből ábrázolták, hanem kizárólag a másik nemhez fűződő kapcsolatukban.”

Ha a férfiakkal történne ez, nem lennének mozijaink a férfibarátságról, az apa-fiú kapcsolatról, vagy a férfiak munkahelyi helytállásáról (úgy mint zseniális férfi feltalálókról vagy Batmanről). Elfelejthetnétek Sherlockot és Watsont, Joeyt és Chandlert, Odüsszeuszt meg a kérőket, Luke-ot és Vadert. Ha nincsenek hasonló sztorijaink nőkről, nem csoda, hogy olyan klisék mérgezik a mindennapjainkat, hogy a lányok nem képesek igaz barátságra, a happy endjük – khm, princípiumuk – pedig a heteró szerelem.

BechdelRule

Alison Bechdel: The Rule

A Bechdel-tesztet szinte viccből találta ki Alison Bechdel képregényíró, hiszen olyan nevetségesen egyszerű megugrani. Egy film vagy bármilyen fikciós mű akkor megy át a teszten, ha:

  1. van benne legalább két női szereplő,
  2. akik beszélnek egymással,
  3. de nem férfiakról.

Ezt szigorúan véve fél perc játékidő alatt teljesítheti egy film, mégis rengeteg elvérzik rajta. Nem elég ugyanis egy jelentős női szereplő a fiúbanda közepén (erre Törpilla-szindrómaként is hivatkoznak, az áldozatai közt szerepel lényegében az összes Bond-lány, Galadriel vagy épp Leia hercegrő), hanem legalább a látszatát meg kell adni annak, hogy a nők női szemszögből, egy másik női karakterrel való viszonyukban is léteznek.

Hasonló komolyságú a szexi-lámpa teszt Kelly Sue DeConnick képregényírótól, aki kollégáinak azt javasolja:

“Próbáld ki: ha a női szereplődet be tudod helyettesíteni egy szexi lámpával úgy, hogy a sztori lényegében még így is működik, akkor talán szükséged lenne egy új vázlatra.”

DeConnick a férfitekintetre (male gaze) utal, a nők férfi szempontból való ábrázolására, illetve ennek eldurvult változatára, a nők tárgyiasítására. Ha egy filmben túl sok helyet kap a férfitekintet, egyszerűen nem marad hely a nőknek, adott esetben a női szemszögből megélt szexualitásnak vagy szerelemnek. Emiatt olyan írói közhelyeket leszünk kénytelenek nézni, mint amikor a nemi erőszakot a férfi szereplő motiválására használják (Bűzös a Trónok Harcából?), vagy a szex mint jutalom jelenik meg (“jár” a hősnek).

Ezekbe a közhelyekbe azért is olyan egyszerű belefutni, mert a kamera mögött még mindig fájdalmasan kevés a nő. Három éve a 250 legsikeresebb amerikai film 9%-át rendezte nő, 15%-ában volt író, 20%-ában vágó, 25%-ában producer. Az is érdekes, hogy az igazi húsosfazékhoz, a blockbusterekhez különösen nehéz lehet nőként hozzáférni (az USA-ban maradva: míg indie-kben 10% a női rendezők aránya, a stúdiók már csak 4,7%-ot engednek oda a székhez), rendezői Oscar-díjra pedig általában a jelöltek között sincsen nő. Az üvegplafon alapján Hollywood problémájára celluloid plafonként is hivatkozzák, és épp annyira lenne ideje túllépni rajta, mint a celluloid korszakon.

nyfa-gender-inequality

Nemi egyenlőtlenség a filmiparban (New York Film Academy, 2013)

Még siralmasabb a helyzet, ha a nem fehér nőkkel külön foglalkozunk (ezt űzi az interszekcionális feminizmus). 2014-ben, szintén az USA-ban, a női szerepek 74%-án fehérek játszották, feketéknek 11%, latináknak és ázsiaiaknak 4-4% jutott. De fogyatékkal élőt, esetleg meleget vagy transzt – akár nő, akár férfi – is tendenciózusan csak akkor látunk filmen, ha a fogyatékosságának, LMBTQ+ identitásának konkrét funkciója van a sztori szempontjából. Az alapbeállítás tehát fehér, ciszheteró, ép, és általában férfi.

A Bechdel Pozitívon ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk, azzal, ami itthon és az angolszász sajtóban pörög a nők médiajelenlétéről. A kritikákban megnézzük, hogy a film vagy sorozat átmegy-e a Bechdel-teszten, mit nyújtanak a karakterek és a történet feminista szempontból, megjelennek-e a sztoriban interszekcionális feministaként értékelhető gondolatok, mit kezdenek az alkotók a női szexualitással, és egyáltalán kik ülnek a kamera mögött. A blog Bechdel Pozitív, mert meggyőződésünk, hogy az elmúlt évek hype-ja a feminizmus körül egy pozitív irány.